Korond és környéke

(85 km)

A korondi medence sajátossága, amely aránylag kis területen fellelhetõ a földrajzi formák rendkívüli változatosságában rejlik, miáltal a látogatóban azt az érzést kelti, hogy a természet a vidékre sûrítette valamelmyi szépségét és alkotó erejét.

 

A medence az Erdély fennsík és a Görgényi havasoktól nyugatra elterülõ vulkanikus eredetü fennsík találkozásánál, a megye nyugati részénél fekszik.

 

A korondi medence ugyanakkor egyben sajátos néprajzi tájegység is, erõsen kötõdve a kerámia mûvészetéhez.

 

A néphagyomány sótartalékainál fogva a vidéket Sóvidék néven tartja számon. Korond Farkaslaka, Etéd, Parajd és Székelyvarság településekkel határos.

 

Elönyõs földrajzi elhelyezkedésére jellemzõ, hogy majdnem az ország számtani középpontjában található: a 46°23' és 46°56' északi szélességi körök és a 25°02' illetve 25°15' délkörök metszéspontjaiban.

 

Gazdasági tevékenységek kifejtésére hajlamos voltánál fogva, a korondi medence a legrégibb idõktõl lakott vidék. A régészeti ásatások különbözõ bronzkori leleteket tártak fel, köztük sarló, bronz karperecek, arany gyûrûk.

 

Az egykori dák provincia keleti határa a vulkanikus hegylánc mentén, tehát a korondi medence közelében helyezkedett el.

 

Helyenként jól megerõsített erõdök léteztek, ilyen például a Firtos menti erõd.

 

Az ásatások római és bizánci érméket fedtek fel, ami tanubizonyságul szolgál annak a következtetésre, hogy a római hatás nem szünt meg az Aureliánusz visszavonulása után sem.

 

Az avarkori feltárások a bevándorlók erõteljes hatásaira utalnak, ebbõl az idõbõl származik a Firtos vára is.

 

A középkor elejétõl kezdõdöen a korondi medence területét a székelyek lakták.

 

Korond község elsõ említése 1333 -ból származik, amikor a Pápai Regiszterben megjelenik a helyi papok által kifizetett összegek lajstroma. A környékbeli falvak írásos említésére késõbb került sor: Atyha - 1567, Fenyökút és Pálpataka - 1913. Korond elsõ megnevezése - Konmd, feltehetõen török eredetû.

 

A történelem során a közösségi formák folytonos fejlõdésen és változásokon estek át. A lakásalapítás, a városi, illetve falusi helységek tipizáláshoz számos tényezõ, mint domborzati viszonyok, éghajlati viszonyok, a lakosság foglalkozása, müveltésgi színvonala, a kor müszaki lehetõségei, néphagyomány, anyagi feltételek stb. járult hozzá.

 

A táj festõi képe az évszadok során, de a jelenben is, egy igazi kincs, ahol örökké élnek nemzetünk évezredes történemlének legszebb hagyományai.

 

Korond híres fazekasságáról. Hírneve annak tudható be, hogy a fazekkaságnak hagyománya van, függetlenül attól, hogy a jelenlegi termékek nagyrésze eltér a hagyománytól.

 

A mesterség meghonosodához számos tényezõ járult hozzá, melyek közül elsõsorban az a tény, hogy bõségesen található az alapanyagként szolgáló szürke agyag és ugyanakkor a környezõ erdõkben bõségesen volt fa a kerámia kiégéséhez. A fazekasság, mint a létfentartás biztosításához szükséges foglalatosság jelent meg és fejlõdött.

 

Azt, hogy Korondon mikortól is kezdték el a kerámiakészítést, nem lehet tudni, a kezdetek kezdetérõl nincsen feljegyzés, elenyészett az idõk homályában, bizonyos azonban, hogy sokkal az elsö 1613 -ben dokumentáris igazolás elõtt. Ekkor alakult Udvarhelyen a fazekasok céhe. A céh privilégiumait több rendben megerösítette Úgy I. Rákóczi, mint Apaffi Mihály, az udvarhely környéki fazekasok - Korond, Atyha hátrányára.

 

Az 1750 -ben keltezett dokumentumban leszögezik, hogy a korondiaknak jogukban áll az évi négy alkalommal megrendezett vásáron árusítani kerámiáikat, azzal a feltétellel, hogy ezek saját készítésüek legyenek. Ebben az idõben a korondi fazekasok tányérokat, köcsögöket, fazekakat és korsókat készítettek, de akkor még a tárgyakat nem zománcozták és a használt diszítõelem a spirál volt.

 

A termékeket nagyon olcsón árulták, föként csere áruként gabonáért. Az edény árát az a gabonamennyiség jelentette amennyi kétszer belefért. Az árak az idõk folyamán változtak.

 

A kerámiákat az Erdélyi Mezõségen árusították, de igen gyakran Moldvában és Havasalföldön, ahonnan gabonát, fõleg búzát hoztak. Ez az aránylag primitív cserekereskedelem azzal magyarázható, hogy a korondi keramiát elsõsorban a falusi parasztgazdaságok számára készítették ahol pénzhez igen nehezen lehetett hozzá jutni. A vásárokon azonban az edényeket pénzért, de igen olcsón árusították.

 

A korondi fazekasság az idõk során számtalan hanyatlási folyamaton esett at, minek oka a céhek javára leszögezett privilégiumokban, a tüzifa megdrágulásában, a kerámiák elértéktelenedésében, a gabona drágulásában, illetve a piac leszükülésében rejlett.

 

A mázas kerámia elszaporodása a múlt század végén méginkább háttérbe szorította az eredeti kerámiát.A mázaskerámia készítés századunk elején Korondon is beindult és aránylag gyors elterjedését elõsegítette az 1893 ban Udvarhelyen létesített kerámikus szakiskola, ahol számos korondi ífjú is tanult.

 

A korondi gyógytelep hajdani tulajdonosa, Gáspár Gyuláné, 1923 -ban egy kis kerámiamühelyt létesített, amely élére szakmabeli mestert állított. Ez a kerámia azonban elveszti hagyományos népi jellegét és sorozatgyártásúvá válik.

 

Az évszázadok folyamán a kerámia szereny megélhetési lehetõség volt, fennmaradása a lakosság mindenkori szükségleteinek, tehetségeinek tulajdonítható.

 

A fazekasság igazi virágkora az elmúlt évtizedben következett be, amikor is megnõ az általános érdeklödés a hagyományos népviseleti temékek iránt és ezzel egyidéjüleg a lakosság vásárlóereje is.

 

Az agyag feldolgozása a massza készítésével kezdõdik, miután elkészül a tárgy vagy a fazekaskorong, vagy pedig a kerámiák matricái segitségével. Szárítás után következik a diszítés, elsõsorban a fehérszínt nyújtó kaolinnal, jellegzetes fényt kapnak. Az égetés speciális kemencékben, igen nagy mennyiségü fa elégetéséveI történik. Évente egy fazekasmester kb 50 köbméter tüzifát használ fel ami mellé jelentõs munka,- és egyéb nyersanyagbefektetés társul.

 

A fazekasság mellett a taplókészítés (feldolgozás) egy másik hagyományos foglalatosság Korond vidékén és a szájhagyomány szerint az elõbbivel azonos régisége van. Az írásos följegyzésekbõl azonban ennek a mesterségnek aránylag új keletûséget tulajdonítanak és kezdeteit az 1870 körüli évekre teszik. Nyersanyagként a bükk taplót használják.

 

Korond körül a bükk erdõkben bõségesen van tapló, melynek kitermelése a taplókészítõk számának növekedésével arányosan terjeszkedik.